
Munkatársaink
Munkatársaink

Kissné Dropka Katalin
Kati néni vagyok, elsősorban óvodapedagógus, majd igazgató és gyógypedagógus. 2001-ben kerültem az attalai óvoda családias közösségébe, ahol mindenki szívvel-lélekkel a hivatásának élt. Azóta is fontos számomra a nyílt, demokratikus légkör vezetőként és csoportban dolgozó óvodapedagógusként a gyermekek körében is. Igyekszem derűs, nyugodt, biztonságos, de keretek által kiszámíthatóságot nyújtó környezetet kialakítani a csoportomban, mely alapvetően szükséges a gyermekek kiegyensúlyozott fejlődéséhez. Nagy hangsúlyt kap óvodánkban a szabad játék, a mozgás, az anyanyelvi képességek fejlesztése, az alkotó tevékenykedés, a természet és az állatvédelem. Gyógypedagógus végzettségemet az egyéni, differenciált fejlesztéseknél kamatoztatom.
Jó látni a gyermekek fejlődését, alakulását, ahogy a pici óvodás kinyílik, kiteljesedik az évek alatt. Bízom benne, hogy önfeledt, boldog óvodás éveket töltenek az aprók óvodánkban.
Nehéz a búcsúzás minden nevelési év végén az iskolába induló gyermekektől. Ilyenkor elérzékenyülve gondolok vissza az elmúlt évekre és jegyzem meg magamban:
"Lám, lám. Miből lett a cserebogár?"

Orosváriné Novák Zsanett
Zsani néni vagyok, a Pillangó csoport egyik óvónénije. Óvodapedagógus végzettségemet 2015-ben szereztem, az év szeptemberétől itt is dolgozom az attalai óvodában. A "kezdeti" egy csoportos, családi kis óvodából mostanra már 2 teljes létszámú csoporttá nőtte ki magát intézményünk, de véleményem szerint így is igazi nagycsaládos hangulat, szoros kapcsolatok, együttműködés jellemzi óvodánkat.
Célom, hogy a gyerekek is érezzék ezt a biztonságot, boldogan töltsék a napjaikat és játékosan fedezzék fel a körülöttük rohanó világot. Fontos számomra, hogy összetartó, vidám csoportunk legyen, ahol az összes gyermek igazán jól érzi magát. Véleményem szerint kiemelkedő szerepe van a gyermekek életében a mesének, minden nap.
"A mese az az ábécéskönyv, amelyből a gyermek megtanul a saját lelkében olvasni."

Kovács-Urbán Eszter
Eszter néni
Kisfiam születése után határoztam el, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Ez a pálya az, amit szívvel-lélekkel tudok és amit csak így lehet csinálni.
2022-ben felvételt nyertem Kaposvárra, a MATE óvodapedagógus szakára. Gyakorlati időmet az óvodában töltöttem, így volt szerencsém nem csak szülőként, hanem gyakornokként is megismerni az óvodát. Azóta már pedagógusként tevékenykedem a Katica csoportban. Célom, a gyerekek egyéniségüket, igényüket figyelembe véve, egy nyugodt, szeretetteljes légkör kialakítása, ahol a képességeiknek megfelelően a lehető legtöbbet fejlődhessenek, és tapasztalás útján tanulhassanak.
Mindig tanulunk ...
Ahogy tőlem a gyerekek, úgy én is tőlük, minden nap egyre többet. Ebben a hivatásban ez a csodálatos.

Őri Edit
Edit néni vagyok, pedagógiai asszisztens. 2012 óta vagyok tagja az óvodai életnek. Számomra fontos, hogy kiegyensúlyozott, érzelmileg is biztonságot nyújtó légkört biztosítsunk a gyermekeknek kollégáimmal együtt. Ez egy őszinte világ, ahol rengeteg szeretetet, ölelést kapunk.

Gungl Viktória
Gungl Viktória vagyok, óvodai dajka. Gyermekként egy nagyon kedves dajka néni volt a csoportunkban, így már akkor eldöntöttem, bizony dadus szeretnék lenni. Munkámat hivatásnak tekintem immár hat éve, mert szeretek gyermekközösségben dolgozni illetve csapatjátékosnak tartom magam. Célom, hogy a kisgyermekek óvodában eltöltött ideje a legkomfortosabb legyen.

Molnár-Sipos Bernadett
Berni nèninek hívnak, 2019 óta vagyok az Aprók Háza család tagja daduskènt. Nagyon szeretek itt dolgozni a gyerekek,és a családias légkör miatt. Saját gyermekeim is ide járnak, jártak, mind fejlődésben, mind szeretetben megkapják azt a színvonalat, ami bármelyik gyermek számára szükséges.
"Van valami egészséges abba,ha kisgyerekkel beszélget az ember.A világot olyan tiszta őszinte színben látják."
Robert Bryndra.
